Adorjás község
Adatok
Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Baranya megye
Kistérség: Sellyei kistérség
Lakosság: 214 fő
Terület: 8.1 km2
Népsűrűség: 26,42 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 73
Fekvése
Az Ormánság északkeleti vidékén, Siklóstól nyugatra, Harkány és Vajszló között található.
Története
A feljegyzések szerint 1251-ben Villa Azarias néven létezett a település, ezt a nevet használták még 1432-ben is. Egykoron Siklós várához tartozó vámhely volt. Földesurai a Garaiak, Gerébek, Perényiek, Zrínyiek, Batthyányiak voltak.
Később a lakosság északabbra költözött. A falu jelenlegi területét a 13. században népesítették be. Az itt élő nép a reformáció korai szakaszában református hitre tért és csak a múlt század második felétől lett fokozatosan római katolikussá.
Nevezetességei
- Református templom és paplak
A község egyetlen műemléke az 1837-es évből származó toronysisakos, késő barokk stílusú templom, mely a festett fakazettás református templomok egyik szép emléke.
Berendezése jelentős, így az úrasztala, a padok, a papi szék és a szószék is. Az L alakú kóruskarzaton nyolc festett tábla van. Az egyik szélén a készítő neve olvasható: „Szaitz Jakab tisler mester”. A karzat alját rokokó ornamentikájú mennyezettáblák díszítik. A kórustáblák rajzosak, halványtónusú virágelemekkel, rácsmotívummal és egyéni rojtelemekkel telítettek. Az alapszínek vörös, sárga és kék. Az egyik táblán bárka van, amelynek terhe egy szépen megrajzolt rozetta. E fölött rojtfüggöny van, mintegy védve a bárkát – amely az egyházat jelképezi – a sok kis körrel jelzett özönvíztől.
A templom mellett egy műemlék jellegű paplak látható.
A templom másik oldalán szépen gondozott park húzódik, I. és II. világháborús emlékművel.
Önkormányzat elérhetőségei
- 7841 Adorjás, Petőfi Sándor utca 38.
- Telefon: 06-73/496-001
- E-mail: adorjas@freemail.hu
Források
Következő községek
Ág | Ágasegyháza | Ágfalva | Aggtelek | Agyagosszergény | Ajak | Ajka | Aka | Akasztó | Alacska | Alap | Alattyán | Albertirsa | Alcsútdoboz | Aldebrő | Algyő | Alibánfa | Almamellék | Almásfüzitő | Almásháza | Almáskamarás | Almáskeresztúr | Álmosd | Alsóberecki | Alsóbogát | Alsódobsza | Alsógagy | Alsómocsolád | Alsónána | Alsónémedi | Alsónemesapáti | Alsónyék | Alsóörs | Alsópáhok | Alsópetény | Alsórajk | Alsóregmec | Alsószenterzsébet | Alsószentiván
További községek
Alcsútdoboz | Mesztegnyő | Petrivente | Boba | Gyöngyöstarján | Telekgerendás | Gombosszeg | Mezőtúr | Onga | Várbalog | Kisbárapáti | Zákányszék | Ballószög | Kékcse | Mátramindszent | Lukácsháza | Taksony | Ostoros | Gadács | Újlőrincfalva | Sándorfalva | Derecske | Nemeske | Romhány | Nyárlőrinc | Tanakajd | Alsótelekes | Nemesbük | Dusnok | Üllő | Isztimér | Gic | Perbál | Csengele | Baj | Medgyesbodzás | Mernye | Semjén | Zalaszabar | Szendehely | Szatta | Tapolca | Nemesrempehollós | Fertőszéplak | Kecel | Polgár | Kunbaja | Törökbálint | Váraszó | Répáshuta
